A gyermekek fogainak fejlődését fontos figyelemmel kísérni. Érdemes elvinni a gyermeket fogászatra már 4-5 éves korban egy kontrollra, már csak azért is, hogy megbarátkozzon a fogászati rendelővel és a fogorvossal.
Gyermek fogszabályozás, 6-7 éves kortól
A kivehető fogszabályozó készülékes kezelés legmegfelelőbb időszaka a gyermekkor, egy-két speciális kivételtől eltekintve. Már az első néhány maradó fog előtörése után megkezdhető a kezelés, ez átlagosan 6-7 éves kor körül következik be. Fontos ez az időszak, hiszen sok készülék csak vegyes fogazatban használható úgy, hogy megfelelő eredményt hozzon. Ez az időszak a gyermek életkorától függően akár több évig is tarthat. Érdemes kihasználni ezt az időszakot, ugyanis nemcsak a fogak előtörésébe szólhatunk bele, hanem akár a csontozat fejlődésébe is. kialakítva így a megfelelő archarmóniát. Olyan eltérések oldhatók meg ilyenkor, amik később már nem lehetségesek, de a kezelést követően kialakult eredmény is stabilabb, ha az esetleges fennálló rendellenességeket már kivehető készülékekkel elkezdik kezelni.
Dr. Luib Fruzsina | Fogszabályozás kezelés közben |
Fogszabályozás konzultáció közben | Így gyakoroljuk a fogszabályzó kezelés során használt gumizást |
Kamaszkorban, amikor a gyermekeknek már az összes tejfoga kihullott, akkor válik aktuálissá a rögzített készülékes kezelés. Ebben az időszakban még rugalmasabb a csont, mint felnőtt korban, ezáltal a kezelés gyorsabban és könnyebben kivitelezhető. Általában másfél évig kell viselni a fix fogszabályozót, majd még egy évig kell egy éjszakai készüléket hordani, hogy a fogak teljes mértékben megszilárduljanak az új helyükön.
A fogazati rendellenességek genetikai okok és külső ártalmak miatt is kialakulhatnak.
Genetikailag meghatározott a fogaink alakja és mérete, vagy az állcsontok mérete és növekedési iránya. De öröklődő lehet bizonyos harapási formák, például a túlfejlett állkapocs, az úgynevezett bulldogharapás, vagy a fogcsírahiány is.
Külső ártalmak, rossz szokások is kialakíthatnak fogazati eltéréseket. Leggyakoribb ilyen tényező a sokáig tartó ujjszopás, de ide sorolható a cumizás, vagy a körömrágás is. Az idő előtt eltávolított tejfogak is okozhatnak problémát, ugyanis a helyére törő maradó fog kiszorulhat a fogívből.
Gyermek fogszabályzó kezelés menete:
A fogazat és az állcsontok helyzetének vizsgálatán kívül minden olyan kérdést át kell beszélni a szülőkkel, melyeknek jelentősége lehet a kezelés során (pl. ujjszopás).
A szerzett információk birtokában a kezelőorvos felvázol egy kezelési tervet és annak hozzávetőleges költségét.
Ezután lenyomatvétel szükséges az alsó és felső fogívről, továbbá két speciális röntgen elkészítése. A lenyomatból kiöntött minták és a röntgenek kellenek ahhoz, hogy az orvos minden részletre kiterjedő, egyénre szabott kezelési tervet tudjon készíteni. Ezen kezelési terv birtokában már a kezelés pontos költsége is kiszámítható.
A kezelési tervtől függően vagy a kivehető fogszabályozó készülék átadása vagy a rögzített fogszabályzó beragasztása következik. Az orvos ezután felvilágosítást nyújt a készülék használatára, hordására és tisztítására vonatkozóan.
Esettől függően 4-8 hetente kell visszajönni a rendelőbe a készüléken való állítás céljából.
Érdemes tehát időben ellátogatni a fogorvoshoz, nem kizárólag a rossz fogak és a fogazati rendellenességek kiszűrése céljából hanem azért is, hogy gyermekünk mihamarabb megismerkedjen a rendelői környezettel.
Ha Ön is szeretné, hogy gyermekei fogsora szép szabályos legyen, kattintson az alábbi gombra és kérjen időpontot egy kötelezettségektől mentes állapotfelmérésre! Gyermek fogszabályozásra specializálódott fogorvosunk fogadja Önöket és meg tudják beszélni a személyre szabott lehetőségeket.