A fogkő nem pusztán esztétikai problémát okoz, hanem akár fogászati megbetegedéseket is magával hozhat, ezért a fogkő eltávolítás rendkívül fontos beavatkozásnak bizonyul. Érdemes időszakonként újra elvégeztetni, ugyanis még megfelelő szájhigiénia mellett is kialakulhat. S hogy tulajdonképpen mi a fogkő? Nem más, mint megkövesedett lepedék, mely a szájüregben levő ételmaradékok és a nyálban megtalálható ásványi sók együtteséből alakul ki. A terület már csak azért is figyelmet érdemel, mert ha a fogkő elkezd növekedni, akkor az ínygyulladással, vérző ínnyel, majd annak visszahúzódásával járhat együtt. Sajnos akár fogvesztéssel is társulhat a folyamat, ezért mindenképpen célszerű gondoskodni a fogkő eltávolítás feladatáról.

Fájdalmas-e a fogkő eltávolítás?

Ha fogászati kezelésekről van szó, akkor a legtöbben azonnal a fájdalomra asszociálnak. Néha elég egy rossz gyermekkori emlék, vagy valamilyen fájdalmat okozó beavatkozás, és a folyamat eljuthat odáig, hogy rettegve lépünk be a fogorvosi rendelőbe. Ennek azonban nem kell törvényszerűen így lennie, hiszen a megfelelő szakember választásával a beavatkozások és a szinte legegyszerűbbnek bizonyuló fogkő eltávolítás is fájdalommentesen történhet. A fogorvos ez utóbbi érdekében egy speciális, leginkább gyümölcsízű zselét használ, ami az ínyt elzsibbasztja, és így a kezelés teljesen fájdalommentes lehet. Mivel a fogkőleszedéshez használt műszer erősségén is lehet állítani, amennyiben szükséges, lehet gyengébb fokozatot választani a fájdalommentesség érdekében. Végső soron pedig helyi érzéstelenítést követően is történhet a fogkő eltávolítása, így a páciens valóban semmit nem érez a beavatkozásból.

Hogyan történik a fogkő eltávolítás?

A korszerű fogászat olyan eszközöket alkalmaz, melyek segítségével gyorsan és egyszerűen eltávolítható a kövesedés. Az ultrahangos frekvenciával dolgozó berendezés vízhűtéses megoldással, kíméletesen távolítja el a fogkövet a fogak felszínéről. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az eszköz hatékonyan és a legtöbb esetben fájdalommentesen teszi a dolgát. A fogkő eltávolítás után polírozás következik, ami nemcsak lesimítja a fogak felszínét, hanem még fehérebbé is varázsolja azokat.

Fogkőleszedés előtt Fogkőleszedés után
Fogkőleszedés előtt Fogkőleszedés után

Lehetséges-e egyúttal az elszíneződések eltávolítása is?

A vonzó mosoly érdekében nélkülözhetetlenek a fehér fogak. Az elszíneződések sokak számára okoznak problémát, ezért természetes, hogy legtöbben egyúttal azoktól is szeretnének megszabadulni. Az ultrahangos készülék alkalmazása után egy magas nyomáson kifújt sóoldattal az elszíneződések is eltávolíthatóak, így valóban minden szempontból tökéletes végeredménnyel zárulhat a kezelés.

Hogyan előzhető meg a fogkő?

Ennek érdekében már a fogkő eltávolítás során is lehet tenni, méghozzá polírozással. Ilyenkor a fogzománc felszíne lesimul, és így csökkenthető a fogkő újabb kialakulásának esélye. Természetesen nagyon fontos a mindennapokban is a szájhigiéniára való odafigyelés, hiszen ezzel előzhető meg a lepedék megjelenése, mely előbb vagy utóbb biztosan újabb fogkövesedéssel járna együtt.

Miért érdemes eltávolíttatni a fogkövet?

Sokakat zavar annak jelenléte esztétikai szempontból, de sajnos a dolog nem áll meg itt. A fogkő gyakran okoz ínyvérzést és kellemetlen szájszagot, mely utóbbi már társas kapcsolatainkra és ez által életminőségünkre is hatással van. Van a fogkőnek olyan fajtája is, amely az íny alatt alakul ki és akár komoly gyulladásokat és végső esetben akár fogelvesztést is okozhat. Legjobb tehát, ha a rendszeres fogorvos látogatás alkalmával hangsúlyt helyezünk arra is, hogy a fogkő eltávolítása is megtörténjen, ezzel a szájhigiénia, a fogak egészsége és persze az esztétikus mosoly érdekében téve. A házilagos módszerek helyett érdemes szakemberre bízni a felmerülő feladatot, így biztosan higiénikusan, hatékonyan és a fogzománcot kímélve szabadulhatunk meg a fogkőtől.

Ha Ön is szeretne fogkő eltávolításra jönni,  kattintson az alábbi gombra és kérjen időpontot fogkőleszedésre és rövid időn belül fogadjuk Önt!