Van több olyan fogászati probléma, amely a felnőtt lakosság szinte száz százalékát érinti, sokan mégsem veszik elég komolyan őket. Fontos tény pedig, hogy ha a páciens időben érkezik, akkor sokkal könnyebb és egyszerűbb orvosolni a problémát és megelőzhetőek a komolyabb gondok, vagy az esetleges fogelvesztés.

A lyukas fog

A fogakat érő káros hatások következtében a fogzománc fokozatosan elveszítheti ásványi anyag tartalmát, aminek következtében az elvékonyodott zománc megsérül és kialakul a lyukas fog (fogszuvasodás). A fogszuvasodás azonban önmagában még nem feltétlenül jár fájdalommal, így egészen sokáig tünetmentes maradhat. Csakis a rendszeres ellenőrzés szűrheti ki a problémát, melynek megoldásaként a fogban keletkezett lyukat megtisztítják a baktériumoktól és betömik. A fogtömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, mely a szuvas fog épségének helyreállítására szolgál. Ez a fogászati probléma könnyen orvosolható.

A vérző ínygyulladás 

Az ínyvérzés egy elég látványos probléma, így sokan meg is ijednek tőle, amikor először észlelik. Ma már akár a reklámokból is tudhatjuk, hogy a vérző íny közvetlen hátterében gyulladás áll, amit a fogkő és a lepedék okoz. A fogorvos fogkőleszedés alkalmával eltávolítja ezeket, így az íny regenerálódni tud és megszűnik az ínyvérzés. 

A sérült fogtömés

A fogtömésnek (legyen az akár amalgám, esztétikus vagy kompozit) is van lejárati ideje, különösen akkor, ha az a beavatkozás ma már korszerűtlen technikával vagy anyagokkal történt. Régi, elavult fogtömések esetében gyakran előfordul, hogy letörnek, elmozdulnak vagy kiesnek, ami akár erős fájdalommal is járhat. Bizonyos esetekben azonban a fog minden fájdalom nélkül hal el. Sajnos ilyenkor is kialakul gyulladás (fogászati góc és tályog) a foggyökér csúcsán.  Érdemes tehát azonnal fogorvoshoz fordulnunk.

ultrahangos fogkőleszedő (depurátor) működés közben fogak vizsgálatához használt fogászati tükör
Ultrahangos fogkőleszedő (depurátor) működés közben Fogak vizsgálatához használt fogászati tükör
esztétikus fogtömés készítésének egyik lépése, látható a matrica és a kialakított üreg a fogban
Esztétikus fogtömés készítésének egyik lépése, látható a matrica és a kialakított üreg a fogban

A szabálytalan fogak

Természetesen már gyermekkorban észre lehet venni, ha valakinek nem rendezett a fogsora, ugyanakkor egyre trendibb, hogy az elmaradt fiatalkori beavatkozást felnőttként pótolják az emberek. Ez azért fontos fogászati probléma, mert a szabálytalan fogazat nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly életminőség-befolyásoló szerepe is van. A probléma kezelésének leghatékonyabb módszere a fogszabályzás, ami ma már nem korfüggő, a kivitelezésnek pedig csak a fantázia szab határt. Természetesen más és más lehetőségek állnak rendelkezésre a felnőtt fogszabályzásra és a gyermek fogszabályzásra.

A túl érzékeny fogak

Ha egy vagy több fogunk is fájdalommal reagál a hideg-meleg ételekre, italokra, netán a harapásra, akkor annak egész sok dolog állhat a hátterében. Az okok között szerepelhet külső vagy belső tényező is, lehet szó fogszuvasodásról, felszíni sérülésről (letört fog, megkopott zománc) de olyan banális dolgok is közrejátszhatnak, mint a túl erős vagy rossz technikával végzett fogmosás. A probléma pontos lokalizálása miatt fontos felkeresni egy szakembert, aki az alapos vizsgálatot követően hatékony megoldást tud kínálni.

Bármilyen fogászati probléma gyors megoldása

Ha bármilyen fogászati problémája van, ne halogassa a megoldását! Minél hamarabb kezeljük a kialakult problémát, annál könnyebben és egyszerűbben orvosolható. Akkor is érdemes eljönnie Budapest II. kerületi fogorvosi rendelőnkbe egy ellenőrző vizsgálatra, ha több mint féléve járt fogorvosnál. A rendszeres fogászati ellenőrző vizsgálatoknak hála időben felismerhetők a problémák.

Kattintson az alábbi gombra és kérjen időpontot elérhetőségeink egyikén!