Gyermekfogászat és gyerekmek fogápolás témakörben nagyon sok hiedelem, babona és ősi módszer él még ma is az emberek fejében. Sajnos ezek nagy része tévhit, ami bizonyos esetekben akár kártékony is lehet. Az alábbiakban összegyűjtöttük az öt leggyakoribb állítást, amit érdemes örökre elfelejteni a kicsik fogaival kapcsolatban.

A tejfogakkal nem kell foglalkozni, mert úgyis kiesnek

Gyermekfogászat esetbemutató: 6 éves gyermek korai vegyes fogazata, a két alsó metsző már maradó fog (a színéből és a formájából lehet megállapítani)

Meg kell cáfolnunk ezt a könnyelmű kijelentést, ugyanis a rossz tejfogak legalább annyi bajt és fájdalmat tudnak okozni, mint a véglegesek. Nem utolsó sorban pedig ők készítik elő a helyet a csontfognak, így egy szuvas, eldeformálódott tejfog miatt akár megváltozhat a végleges fogak elrendeződése is.

Az örökletes adottságok miatt rossz a gyerek foga

Tény, hogy vannak genetikus tényezők, az viszont biztos, hogy helyes és alapos szájhigiéniával, valamint a gyermekfogászat rendszeres látogatásával nagyon sokat tehetünk azért, hogy az öröklött negatív adottságokat kiküszöböljük. Ha tehát saját tapasztalatunk, hogy már gyermekkorban is meggyűlt a bajunk a fogainkkal, akkor érdemes körültekintőnek, előrelátónak lenni és minél hamarabb fogorvoshoz vinni a saját gyermekeinket.

Minden gyerek tud fogat mosni

vegyes fogazat látható a gipszmintákon, az elülső és a leghátsó fogak (a metszők és az őrlők) már maradó fogakSajnos a fogmosás nem velünk született képesség. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyen formában végezzük, éppen ezért fontos, hogy a kicsik már idejekorán elsajátítsák a megfelelő technikákat. Színes, vidám, mesés fogkefékkel és fogkrémekkel igazi közös program lehet a családi fogmosás. Ha bizonytalan a fogmosás helyes módjában, egy ellenőrző vizsgálat során a vizsgálat mellett szívesen meg is mutatjuk gyermekének a helyes fogápolás technikáját.

Majd az iskolával elmegy gyermekfogászatra

Bár a fogváltás általában az óvodás-iskolás kor határára esik, hiszen ez az iskolaérettség egyik jele, ennek ellenére a tejfogakra is megfelelő figyelmet kell fordítani. A korai és rendszeres gyermekfogorvos látogatással ráadásul növelhetjük a gyermek bizalmát és komfortérzetét, hogy a későbbiekben bármilyen baj esetén nyugodtan forduljon fogorvosi segítségért és ne várja meg, amíg komolyabbra fordul a helyzet.

Fél a fájdalomtól, így tabu a gyermekfogászat

Alkalmanként a gyerekek vidám rajzokkal köszönik meg a fogászati kezelést fogorvosuknakA gyermekfogászati beavatkozások ma már abszolút fájdalommentesen és játékos, barátságos környezetben történnek. Így a gyerekekre maximum az a szorongás ragad át, amit a szüleiken látnak. Ezért fontos, hogy a gyerekekkel már akkor ellátogassunk a fogorvosi rendelőbe, amikor még nincs semmilyen probléma. Egy-egy játékos és fájdalommentes fogvizsgálat során lehetőségük van megismerkedni a rendelővel és az ott dolgozó szakemberekkel is.

Az „ismerkedős” alkalmak során ki tud alakulni az a bizalom és közvetlen kapcsolat a gyermek és fogorvosa között, amellyel elkerülhető a fogorvostól való irtózás gondolata is.

Ehhez érdemes kifejezetten gyermekfogászatra specializálódott fogorvosi rendelőt választania. A Budapest II. kerületi Netfog Fogorvosi Rendelőben kedves, mosolygós gyermekfogorvosok teszik élménnyé a fogászati kezeléseket a legkisebbek számára is.

Kattintson az alábbi gombra és kérjen időpontot fogászati ellenőrző vizsgálatra a Budapest 2. kerületi gyermekfogászat elérhetőségei egyikén!