Mi történik egy fogszabályozás konzultáció alkalmával?

Miért fontos a konzultáció a fogszabályozás előtt?
Mint minden fogászati beavatkozás és kezelés, a fogszabályozás folyamata is egy hosszabb és minden kérdést érintő konzultációval kezdődik. Ez a fogszabályzós kezelés első és egyik legfontosabb lépése. Az esetek legnagyobb részében ilyenkor ismeri meg a páciens leendő kezelőorvosát és természetesen a fogszabályzó szakorvos is ilyenkor találkozik első alkalommal azzal (illetve gyermekek esetén a kis páciensünk hozzátartozóival is), akit hosszabb időn keresztül, folyamatosan kezelni fog. Persze néha az is előfordul, hogy egy régebb óta kezelt ügyfelünk dönt a fogszabályozás mellett. Ugyanakkor ezekben az esetekben is fontos, hogy egy megbeszélés alkalmával, csak és kizárólag a fogak sorba rendezésének a kérdésével foglalkozzunk. (Ezekben az esetekben el tudunk tekinteni az általános betegségek és a fogazat általános állapotának a megvizsgálásától.) Nézzük meg tehát, hogy mik a fogszabályozási konzultáció legfontosabb részei egymást követő, időrendi sorrendben! (A Netfog Fogorvosi Rendelőben a fogszabályozás konzultáció ára jóváírásra kerül a fogszabályzó kezelés árából.)
1. Általános betegségek (anamnézis) átbeszélése
Minden orvosi beavatkozás elvégzése előtt kiemelten fontos tisztában lennünk a páciens általános egészségi állapotával, tudnunk kell az esetleges allergiáiról és meg kell ismernünk, hogy milyen gyógyszereket szed rendszeresen. Fontos említést tenni a múltban történt műtétekről, nagyobb orvosi beavatkozásokról és hölgyek esetében arról is, ha valaki babát vár.
2. Beszélgetés a pácienssel a fogszabályozással kapcsolatos elvárásairól
Ha egy dolgot kellene kiemelnem a sokéves tapasztalatomból, ami a legfontosabb egy sikeres fogszabályzós kezeléshez, akkor az, ez a témalenne. Szerintem a legfontosabb dolog, hogy pontosan megismerjük az Ön elvárásait, céljait és az e mögött álló hajtóerőt, amiért bele szeretne vágni a kezelésbe. Ezeknek a megismerésének a hiányában nem biztos, hogy a megfelelő cél felé és a megfelelő eszközökkel fogja irányítani a kezelés menetét a fogorvos.
3. A fogak általános állapotának és a szájüreg vizsgálata
Bár vannak emberek, akiket csak a fogszabályozás témaköre érdekel, lehetetlen pontos és biztonságos kezelési tervet készíteni a fogak és a fogágy vizsgálata nélkül. Szuvas fogak vagy fogkő jelenlétében például nem lehet fogszabályzó kezelést elkezdeni. Meggyengült fogágy esetén a fogágybetegségekre szakosodott kollégára (parodontológus) lehet szükség, illetve ennek a helyzetnek megfelelően kell módosítani a kezelési tervet. Szájsebészeti beavatkozásra is szükség lehet, amennyiben olyan fogat találunk, amit ki kell műteni vagy ki kell húzni. Egy szó, mint száz, a fogszabályozás megkezdése előtt orvosolnunk kell az általános fogászati problémákat. Ez a páciensnek is kiemelt érdeke, a fogorvosnak pedig hivatásánál fogva kötelessége.
4. A fogak elhelyezkedésének és az alsó és felső fogív érintkezésének (harapás) vizsgálata
Mivel a fogszabályozás során fogakat rendezünk sorba és harapási rendellenességeket korrigálunk, rendkívül fontos, hogy pontos képet alkossunk a kiindulási állapotról. Ez alapján vizualizáljuk a kezelés célját és döntjük el, hogy milyen módon fogjuk ezt a célt megvalósítani.
5. Röntgenfelvételek készítése és kiértékelése
A röntgendiagnosztika elengedhetetlen kelléke a fogszabályozás előtti konzultációnak. Minden kezelés megkezdése előtt szükséges legalább egy panoráma röntgen (OP) elkészítése. Segítségével fény derülhet az állcsontban elakadt vagy hiányzó fogak (csírahiány) jelenlétére, de akár általános fogászati problémákat is észrevehetünk segítségükkel, mint például fogszuvasodást vagy fogágybetegséget. Kiegészítésképpen készíthetünk teleröntgent vagy akár 3-dimenziós CT felvételt is.
6. A fogak „lefényképezése” szájüregi szkennerrel
A láthatatlan sínes fogszabályzóhoz (Invisalign) szükséges a fogak és a száj képleteinek beszkennelése, ami alapján el tudjuk készíteni a digitális kezelési tervet. Ha a páciens a sínes fogszabályozás mellett dönt, akkor a síneket is a szkennelés során tárolt információk (digitális lenyomat) alapján gyártják le a laboratóriumban. A szájüregi szkenner működéséről, előnyeiről és használatáról bővebb információt talál cikkünkben.
7. A feltárt problémák és a megoldásukra készített kezelési terv ismertetése
Az összes, előbb említett vizsgálat során, szerzett információ alapján a fogszabályzó szakorvos elkészíti a kezelési tervet. Ezt a tervet szemléletes és világos formában ismerteti Önnel, illetve elmagyarázza, hogy milyen problémák megoldására fog irányulni a fogszabályzó beavatkozás, illetve milyen végeredmény várható a kezelés végén. Természetesen Ön is felteheti kérdéseit és javaslatot tehet a terv módosítására. Amennyiben ezeket a változtatásokat a szakma szabályai megengedik, akkor fogorvosa módosítani fogja a kezelési tervet a kéréseinek megfelelően. Mivel nincs olyan, hogy rossz észrevétel vagy túl sok kérdés, ezért minden pácienst ösztönzünk arra, hogy aktívan vegyen részt a tervezési folyamatban. Rengeteg hasznos információt kaptam már pácienseimtől az évek során, és sokszor világítottak már rá kérdéseikkel fontos dolgokra, amik lehet, hogy egyébként a háttérbe szorultak volna. Érdekli, hogy miért kiemelten fontos a jó kommunikáció a páciens és a fogorvos között, és hogyan segíti a sikeres kezelést? Olvassa el részletes cikkünket!
Mi a következő lépés a konzultáció után?
A páciens két lehetőség közül választhat, miután megkapta az árajánlatot és az összes információt a fogaira és a fogszabályzós kezelési tervére vonatkozóan. Amennyiben úgy dönt, hogy szeretné a kezelést, akkor megbeszéljük az időpontot a fogszabályozás elkezdésére. Dönthet úgy is, hogy átgondolja a hallottakat és időpontot kér egy újrakonzultációra. A Netfog Fogorvosi Rendelőben az újrakonzultáció ingyenes (az első konzultáció árát pedig levonjuk a fogszabályzó készülék árából), így érdemes ezzel a lehetőséggel élnie, ha gondolkozási időre van szüksége, mielőtt belevág a fogszabályozásba. Ha felkeltettük érdeklődését és szeretne ellátogatni rendelőnkbe egy konzultációra, foglaljon időpontot online rendelőnkbe itt.
Rendelőnkben a konzultáció ingyenes, amennyiben nálunk lesz a fogszabályzó kezelés. (A konzultáció ára a fogszabályzó készülék árából kerül jóváírásra.)
